Koronavírus, félelmek, aggódások, ebben a sorozatban jutnak eszembe a szavak. Zsibong körülöttünk az egész. Felmerülnek bennem mégis olyan kérdések, melyek ilyen helyzetben nem kellene felmerüljenek, mert nem aktuális, mert nem ez a fontos. De tényleg, az alapkérdések ilyenkor el tudnak tűnni? Ezek ilyenkor nem relevánsak, nem szabad, hogy relevánsak legyenek, ezért fel kell, hogy szívódjanak?

Ha maszk nélkül nem mehetünk sehová, akkor az hogy lesz, mármint hogy hívjuk azt az életet?

Ha csak steril kézzel csinálhatok bármit, akkor azt pláne miképp is nevezzem el?

Ha nincs vége hónapok alatt, akkor mi jön utána?

Ha kimutathatnák a teljes fertőzöttséget, akkor mekkora lenne a halálozási arány, s akkor az mennyire ijesztene? 

Ha nincs megtáltosodott középkorúak serege, akik gyerekeiket türelemmel, nem tanult pedagógiával tanítják, de közben nagyszülőt is tisztelettel terelgetik, félve félik, hogy ők lesznek halálának okozói, mert benéznek valami higiéniai lépést, és közben nem tudják, hol az állásuk, van-e még, lesz-e még, akkor mi lesz?

Ha nincs önkéntes szentek százezres serege, akik felajánlanak, adakoznak, életfunkciójukat visszafogják, s nem keseríti el őket, hogy hangyapiszkot érnek tetteik, mert a kormány ereje zérószinten van, a mentősöket, egészségügyiseket képtelen szájmaszkkal ellátni?

Ha csak fenyítenek, akkor az meddig tarthatja otthon az embereket?

Ha mindent fertőtlenítünk, steril csomagolóeszközöket gyártunk, akkor hol van az a szándék, hogy figyeljünk a természetre, mert kiöljük az élőlényeket?

Ha a virtuális élet kell, hogy pótolja a természetest, akkor hogyan kerülünk oda megint vissza, amikor azért tettünk, hogy ne a virtuálisba meneküljenek el az emberek és ne pszichésen betegen éljék az életüket?

Ha most elfelejtjük a vírustól félve mindazt, amit polgári jogunknak hittünk, az élet szépségének gondoltunk, akkor mikor leszünk képesek ezeket a régi értékeket megint validnak hinni, annyira validnak, hogy újra ezek irányíthassák az életünket?

Ha most a hatalmat gyakorlóknak bejön a központosítás, akkor nem is tudom mit kérdezzek..

De még egy, ha a sok, elszaporodott ember a földön, aki megborította a bioszféra egyensúlyát már régen, s most ebben a túlzsúfoltságban nem tud védekezni, akkor az teljesen normális, hogy csak magára gondol?

Igen, sajnos, ez utolsóra egyszerű a válasz. Az életfenntartás szent akarata, a túlélés rideg farkastörvénye győz. Rövid távon mindenképp.

Hosszú távon talán lesz majd érvényes az a kérdés, hogyan éljünk úgy, hogy tudjuk, nem vagyunk a természet urai, csak igazodhatunk a rendszerhez, csak egy eleme vagyunk. Ha ezt belátjuk, akkor tudjuk, igen, pont egy vírus is elég.

Új vírusok mindig is lesznek, miért hittük azt, hogy nem? Miért játszunk mindent a legnagyobb tétre? Ha szakértők régen figyelmeztetnek, akkor politikusok miért nem tesznek nem csak a vírusjárványokra felkészülése érdekében, de a többi fenntarthatósági problémáért sem? Miért csak a gazdagságuk számít? Mikor lesz az, hogy politikus nem lesz elvakult a pénztől?

Mikor lesz az, hogy a polgár tudja, mivel bízta meg a vezetését, s meri azt számon kérni? Egyszerűen a jelenléte képviseletével számon tudja kérni, mert nem lehet megkerülni, mert kiáll a véleményéért, mert van kialakult véleménye.

Van kialakult véleménye, vagy csak fogyasztási igénye? A vélemény kialakításához kell egy olvasottság, a tudás virtuális térben való terjedése most már a XXI. században ezen sokat segíthet. Ha az olvasás, utánakérdezés is fogyasztási igényre emelkedik.