Túl vagyok azon, hogy legyen akár kérdőjelesen remegés kezemben, vagy számszélén. Túl vagyok azon, hogy összevont szemöldökkel keressem igaz-e, mi lenne az igaz. Túl vagyok azon, hogy sóhajtásom féljen. Túl vagyok az úgynevezett vírusidőszakon.

Nekem amit a vírus és az ezzel való világszintű küzdés hozott, az valami szürreális realitásélmény. 

Amikor azt tudod, hogy biztos nem így van, de mivel nem tudod, hogy van, át kell gondold, mi lehet a realitás. Akkor szürreálisan vagy a realitásban.

Amikor félsz, mert világos, hogy félni kell. Nem normális aki nem fél. Amikor gondolkozol, mert világos, hogy gondolkozni kell. Nem normális aki nem gondolkozik. De csak azért teszed, mert hatása alatt vagy valaminek, nem belső késztetés van benned. Az egész látvány, a külső világ, csak mint egy pamacs egy nagy víz tetején lebeg. A pamacs felszívja magát egyszer tőled függetlenül úgyis, és tudod, hogy lemegy a mélybe, csak az a kérdés, hogy mikor és utána mi lesz. Ahogy várod, hogy lemerüljön, s ahogy nem tudod, hogy utána mi lesz, csak ennyi a realitás. Várod a süllyedést és az új helyzetet. Amit a várakozás idejében képzelegsz, az a saját élményed, és pontosan tudod, hogy semmi köze a valósághoz. Mert a valóságot majd egyszer talán akár érthető szinten megismered, most még vattapamacs, nem bomlik részekre. Most még minden arra hat, hogy ne legyen meg az az érthető megismerés. Ne legyen a belső zsigereiddel harmóniában lévő, a klasszikus realitásélményed. 

Nem tudod, hogy miért van mindenki maszkban. Szürreális már az elterjedtsége miatt, mert ha ennyien csinálják, akkor a realitásélményeid szerint máskor szoktad érteni. A szabályt követik, a reálisélményed itt lehorgonyoz.  De tudod, hogy nem tudják, életvitelük körzetében hány embert teszteltek, hány ember beteg, hány ember vírushordozó. Csak egy hozzávetőleges trendet sem tudsz illetve nem  tudnak ők sem, például hogy alakult ez az elmúlt másfél-két hónapban. Csak megy mindenki vásárolni maszkban, mintha tudná az okát, a realitását a hozott rendeleteknek. Ez a szürreális, hiányzik a kerek valóság. A maszk közösségélménnyé nőheti ki magát, ez már megint reális.

Az is a többi sok között még egy szürreális történet, amikor nem tudod, hogy lehet az amit látsz igaz, ahogy a 21. század világmegváltoztató járványa idején kis hazánkban a vírusvédekezés komoly kérdéseit kézben tartó operatívtörzs  a kommunikációt, sőt talán a járványt is megoldja (küszöbkérdés: miért nem lehet az elnevezés egyszerűen járványügyi kommunikáció;  nos, ez is, egyáltalán nem rendszeridegenmódon szürreális, majomugrást idéz inkább, amikor a majom felvesz valami csúf ruházatot, hogy igyekezzék a kívánt hatást elérni). Ki kommunikál azokkal a felnőtt társadalomlakókkal, akik adatokra kíváncsiak, tettekről és média rémhírek lereagálásáról szeretnének hallani? Médiarémhírnek számít, hogy kitesznek kórházakból már bizonyítottan súlyosan beteg embereket a várható betegek érdekében, a közbeszerzési eljárások kezelése, mutyi pénzek növelése, saláta törvények, nőellenes lépések, stb? Ezeknek a híreknek a médiarémhírek kategóriájának kellene lenni, mert ha nem az, akkor marha nagy baj van. S az van. Ezt lehet tudni. Mert az csak az egyik kérdés, hogy egyáltalán ki lenne az, aki itt és most beszél erről is a kézmosáson túl, és a halálozásokon túl? Hogy miért lehet az, hogy a kézmosás magyarázatára több idő megy el, mint a pénzmosást megakadályozó tiszta döntési folyamatok láttatására? Nyilván mert ez utóbbi nincs, ezért nem kell rá idő. Ez önmagában elég erősen szürreális, melyik filmrendező forgatja ezt a filmet? De másik kérdés az, amit még ügyesen beleszőtt ez az ügyes rendező, hogy miért nézzük azt, amit látunk? Ki rendelte meg ezt a törzset? Ki élteti ezt a törzset, amely ezt engedi a kezeknek, lábaknak, fejeknek, szíveknek? A törzs remek szó, szürreálisan el tudom képzelni egy bádoglemezből készült doboznak, melyből kilógnak életjelek. A törzs egy doboz, ahol az életet nem élik, de a korlátozást értik.

Merthogy itt van egy egész, fejjel, kézzel, lábbal, szívvel és tüdővel megáldott társadalom. Fiatalabbak és idősebbek, egészségesebbek és betegebbek, elmélkedőbbek és tevékenykedőbbek. Ki tudja mi történik a felső vezetésben, van idő, erő rálátni? Miért veszünk fel olyan szívesen szánk elé maszkot, hogy ne is kelljen kérdezni?  Magunk vesszük magunkra azt az eszközt, ami pszichésen támogat abban, hogy "hisz én nem tudok most beszélni"? Mint amikor behúzza a kutya a farkát, talán ő is azt hiszi olyankor, hogy az neki nincs is.

Hihetetlenül jó kesztyűt és maszkot venni, mert akkor mosom kezeimet, én nem beszélek. Ezt millióan, teljesen vállalt tiszta képpel, mármint őszinte meggyőződéssel, ezért nyíltan teszik és nem is tudják milyen belső erőiknek engedelmeskednek.

Na, ez a szürrealitás! Ahogy ezt a magatartást a vírus két eszközzel, a kesztyű és a maszk megmutatja. Mert miért nem kérdezzük meg, hogy de mutassátok már meg operatív törzs mögött lévő tisztelt kormánytörzs, hogy mit tesztek azért, hogy hatékony legyen a veszélyeztettek védelme mihamarabb! Kitől és milyen áron veszitek ehhez a muníciót? Mit tesztek azért, hogy a nem veszélyeztettek élhessék az életüket és gondolhassák át a tanulságokat? Ehhez információmegosztás és együttműködés kell. Megmeri ezt ajánlani a kormánytörzs? Megmeri azt kockáztatni, hogy nem önhatalmat gyakorol?

A szabálykövetés, az szép történet! Az emberiséget már sok mindentől megmentette, talán itt sem lennénk, ha nem lenne a kultúránkban beégve. A leleményesség, a kreativitás is be van égve, az önrendelkezési igény szabadsága is. Most a vírus szürrealitás élménnyel megmutatja, ahogy a nagy és okos, a bolygó kiválasztottja behasalja törzsfejlődését (kedves olvasó, itt már a törzs szó értelme megváltozott) a vírussal. Bádoglemezek irányítanak, nincs élő társadalom.

A tudósok szava nem ér sokat,

a pénz beszél és  kutya ugat.

Megugatni holdat lehet

de nem nagyon a bennfenteseket.

Lepereg minden, így mindent lehet 

médiarémhír csak  balfék nektek.

Technika, fogyasztás, pénz most nagyúr!

Lábadon az ösztön ettől berúg!

Ha meg lehet tanulni a hálózatot,

hol milliárd emberek szövete vagyon,

információt, intelmeket

törzsekben élve,

mint volt régen,

tűz körül átadott egymásnak a lélek!

Hol megállítanak kezek és lábak,

ha már nem szabad magadnak venni,

mert a "még-még" eleség koncát,

húznád magadnak gyáván!

Hol testvérlények tudják a hírt

nézik és látják,

ismerik,

a hálózathubok

kezelőit.

 -------------------------

Az új történet ezután kezdődhet, ha ennek vége. A törzs képes szolgálni a testet.